2013. január 24., csütörtök

Esti szél, cicák, heti "újdonságok"

   Egy zanzásított cím után jöjjön a bővebb kifejtés. Esti szél... Hihetetlenül éreztem magam ma este. Kimentem az udvarra. És a szél szó szerint tombolt. Hideg, de még kellemes. Az égbolt csodásan élénk kék, bár már erősen sötétedett. És akkor olyat éreztem, amit már nagyon rég nem. Feltámadt a szél. És csodásan simogató, kellemes, mondhatni tavaszias volt. Hirtelen azt éreztem, tavasz van. És csak álltam a szélben, hagytam, hogy kócolja a hajamat, becsuktam a szememet és feltartott fejjel szimatoltam bele a közeledő estébe. Imádom ezt az érzést. Haza értem. Felszabadító. Körülölel. Megszabadít mindentől... 
  Az udvarról befelé menet volt három útitársam. Három kis szőrös, dörgölőző csomag. Csupa kedvesség, csupa szeretet. A három kis nyivákoló kedvencem volt. Lili, Micó és Minci, a 3 muskétás. :) Akik mindig megvigasztalnak, mindig szeretnek, minden körülmények között. És érdek nélkül, önzetlenül. Jó, a kaja, mint ellenszolgáltatás nem önzetlenség. De akkor is. :) Imádom Őket egyszerűen. Ahogy a puha kis mancsukat rám teszik, ahogy a nedves, meleg, rózsaszín kis orrukat a kezemhez nyomják, ahogy reggel a házukból kibújva álmatagon rám nyávognak, azt, hogy annyira dörgölőznek a lábamhoz már, hogy lépni sem lehet tőlük, szó szerint. :) Egy háziállat mindig melegség a szívnek, hát még négy! Ugyanis a negyedik, Nyipi (Lili és Minci anyukája) valamerre romantikázik éppen, gyanítom, vagy épp vendégségben vacsorázik. :) Kis melegedés után ismét ki lettek tessékelve az udvarra, de a kedvesség és a szeretet Nekik is jár. :)
   A heti újdonságok listám pedig nem más, mint az argán olaj, a szilikonmentes sampon, a fejbőrtisztító, arcbőrtisztító- és sminklemosó tonik. Az argán olaj hajra, valamin bőrre egyaránt jó. És olyan isteni illata van... (Bővebb információ itt: http://www.sheavaj.hu/argan.html) A szilikonmentes sampon a Rossmann saját márkája, az Alterra. Szerintem klassz. :) A fejbőrtisztító pedig az Active Plus S+L, a neten keressetek rá, hihetetlen találmány. Rendbe hozza a fejet, igen rövid idő alatt. :) Az arclemosó is ez a márka, még nem próbáltam, majd most fogom, reményeket fűzök hozzá, persze nem túl nagyokat, elvárást nem támasztok elé, de ha már a gyümölcssavas olajuk és a fejbőrtisztítójuk ennyire jó, ez sem lehet más. :) 
   A hétvégén a Konresszusi Központban voltunk a XX. Esküvő Kiállításon. Nagy sikere volt a munkáinknak. Kivétel nélkül csak dicséreteket, elismeréseket kaptunk. Még Tabáni Istvántól is. :) (Számomra egy művésztől különösen jól esik az elismerés. :) ) És a hibiszkusz virágos pezsgő... Aki teheti, kóstolja meg! ISTENI! :) Rengeteg új ismerőst szereztünk, csodás volt a hangulat, csupa móka, kacagás, nevetés volt minden. :) Köszönöm ez úton is, hogy egy csodás csapat részese lehettem, és a vidám hangulatú képekért Magdinak! :) Kellemes estét és jó pihenést kívánok Mindenkinek! :)


A résztvevők:

Farkas Esküvői fotó
Retroparty
Balázs Sándor, vőfély
Dullo Magdolna


1. Kedvesem csodálatos fotós felszerelése, a profi munka érdekében... :D
2. hibiszkuszvirágos pezsgő
3-4. úton hazafelé :)
5-6. argán olaj
7. a kis csapattal :)
8. a tenyerükön hordoznak... :D
9. Sándor Úr, a pap :) vőfélyszolgáltatás mellé egy ingyenes gyónás is jár! :D












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.