2013. június 26., szerda

Megbeszélés, túra, cicák :)

   A múlt héten szerencsére nem volt időm írni. :) Egyszer megbeszélni voltunk, és tettünk egy hatalmas sétát Szegeden, egy még hatalmasabb limonádé és hamburger kíséretében. :) Valami isteni volt. :) A kellemes langyos időben, narancs fények között a séta, az isteni jéghideg, mangós limonádé, és a hatalmas bacon-ös hamburger. :) Attila natúr limonádét ivott, mellé társult egy kagylós hamburger, csak, hogy lássátok: nem én ettem egyedül így este. :) 
   A megbeszélés után pedig másnap indultunk túrázni. Sosem voltam még ilyen helyen, sem ilyen magasan. A Padis valami csoda. Azon kívül, hogy testileg is felfrissülsz, lelkileg még több csoda éri az embert. Fenyők, dombok, sziklák, lovak, tehenek, víz, csend, béke, nyugalom. Rettentően élveztem, életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentek a csapattal. 
   Toncsi, Tibi és Betti új emberek lettek az életemben, és imádom Őket. :) A túra és a csapat is nagyszerű volt. :) Hatalmasakat nevettünk, beszélgettünk. A Szamos-bazár maradt utolsó napra, Attilával ketten. Persze, hogy nem azt a túrát csináltuk, amit javasoltak. Nem a rövidet, hanem az egész naposat, a hosszút. :) De így is csodálatos volt, annak ellenére, hogy kék-zöld foltos mindenem, mint egy dalmatának. :) 
   Az a táj, a virágok, Palika folyamatos dokumentálása... :) Csodás volt. Ez így volt tökéletes. De inkább a képek beszéljenek helyettem, mert egyszerűen ezt nem lehet szavakba önteni. :) Bármikor azonnal a kocsiba ülnék újra, hogy ott lehessek. :) Remélem ezt egyszer Mindenki látni és tapasztalni fogja. :) És legalább annyira élvezni, mint én élveztem. 
   A veszekedésektől mentes mindennapok projektem csodálatosan halad. Már 3 hete és 3 napja nem veszekedtem senkivel eddig. Ha sikerül az egy hónapot végig vinnem, aztán jöhet a 3 hónap! Azt követheti a fél év, majd az egy év. Nagyot álmodtam. :) És szeretném megcsinálni. :) Legyen napsütéses, csodás napotok: 

a Macsek =(^.^)=
   

1-13. Padis (a 6. képen fekete ruhában mászok)
14. ice cream with daddy :)
15. fagyi után a cukrászda előtt találtam :)
16-17. megbeszélés utáni séta
18. burger with bacon :))
19-20. hazafelé
21-24. esti séta kettesben <3
25. szedett nekem faepret <3 :)
26-33. az indulás napjának reggelén még cicáztam kicsit :)


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.