Elfogadás...

   Egyénenként változó, hogy ki mennyire elfogadó. Hogy kinek mit takar az elfogadás szó. Kinek milyen magas vagy éppen alacsony az ingerküszöbe. Ez talán függ a neveltetésünktől, a körülményeinktől, de lehet, hogy ez egy tulajdonság. Sajnos nem tudtam még rájönni. Ahogyan sok másra sem, ellenben még több dologra rájöttem.

   Például arra, hogy régen nagyon könnyen ítéltem látás alapján, hallás alapján. Csak akkor döbbentem rá, hogy mennyire fájdalmas ez a másik fél számára, amikor ezt első kézből tapasztaltam. Amikor én voltam a másik oldalon. Nem kellemes dolog. Sőt, kifejezetten fájdalmas, még akkor is, ha olyan ember mondja, akinek a véleménye eddig nem számított neked. Most sem számít, mégis fáj. Elkerülhetetlen az érzés.

   Az elfogadás nevelés kérdése is részben szerintem, mert nem mindegy, ki hogyan szocializálódik, milyen normákat, nézeteket hoz a saját családjából, mint hall több, mint másfél évtizeden át otthon, a barátoktól, a környezetében, a médiában. Ugyanakkor döntés kérdése is. Tudom, mert ebben élek. Éltem valahogy, majd eldöntöttem: jobb ember szeretnék lenni. Ha ez által, hogy elfogadóbb és befogadóbb vagyok, akkor ez által. 

   Tisztában vagyok vele, hogy az én igazságom nem feltétlenül a jó igazság és a helyes. Igyekszem más helyébe képzelni magam, és úgy gondolom, jó úton járok. Nem tudom, csak gondolom. Bízok benne. Nekem is vannak hibáim, mint mindenkinek. Csak remélem, hogy ha eléggé szeretném, és kitartó vagyok: sikerülni fog. Sok ember azt hiszi, egy életre lebénult, mégis lábra áll. Aki nem, az is hisz benne és küzd halála napjáig. Én is ezt teszem. Töretlenül hiszek, küzdök és elfogadok.

a Macsek =(^.^)=