2013. augusztus 17., szombat

Nem szoktátok úgy érezni?

   Hogy nem vagytok jó helyen? Hogy változtatnátok az életeteken? Hogy valami hiányzik belőle? Vagy éppen benne van, de miért? A nagy meteorit esőt követően jutott eszembe ez a bejegyzés, vagyis inkább ennek témája. Döbbenetes, hogy az emberek hogy elszaladnak a szürke hétköznapokon, nem figyelve semmire, élve a megszokott életüket. 
   Szinte semmi nem tudja őket összehozni (nem a fesztiválozó fiatalokról van szó). Semmi, ami hétköznapi. De egy csillageső nem az. Nem sok van egy évben. Hihetetlen, mégis hogy egymás köré csoportosítja az embereket ez a kis természeti csoda. Nem egy helyen vagyunk, nem egy időben, mégis: egy a cél. Látni egy hullócsillagot. 
   És, ha már ott vagyunk: természetesen kívánunk is. Ilyenkor rengetegen ácsorognak az erkély korlátjának támaszkodva, felemelt fejjel várva a kis fényes csíkot, vagy pokrócon fekszenek az udvarukon. Sokszor elképzelem, milyen lenne, ha láthatnám Őket. Mindenkit egy kicsit, felülről. Csak pillanatokra. 
   Vajon ugyan olyan vágyakozó, várakozó tekintettel kémlelik az eget? Ugyan az a gyermeki izgalom csillog benne? Vajon mit éreznek? Mit kívánnának? Mitől lenne teljesebb az életük? Mi hiányzik Nekik? Mi a reakciójuk, ha meglátnak egyet? Mosolyognak? Álmodoznak? Elnyílik az ajkuk az ámulattól?
   Én életemben először 2 éve láttam egy hatalmas, zöld hullócsillagot, nagyon sokáig mutatta magát. Az ámulattól ne, csak, hogy elfelejtettem becsukni a számat, ujjongva ugráltam, mint egy óvodás. Életem egyik legszebb élménye volt. Azóta természetesen valóra vált, amit kívántam. És meg kell mondjam: talán ez volt a hiba. :) Néha jobb, ha nem kaphatod meg mindazt, ami után vágyakozol. Jó, ha az embernek elérhetetlen céljai, vágyai vannak. 
   Mégis hihetetlen, hogy össze tudja hozni az embereket egy ilyen történés. Nem egy helyen, nem egy időben, mégis... Remélem mindenki látott legalább egy hullócsillagot, és természetesen azt is, hogy kívánt. Kívánom, hogy váljon valóra minden gondolatotok! Csodás hétvégét kívánok Mindenkinek és jó pihenést, van még 2 napotok! :)

a Macsek =(^.^)=


Leona Lewis - Better in time




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.