Hogy is van ez?

   A következő kérdésem egy nagyszerű témát boncolgat. :) Alig várom az érdekfeszítő megnyilvánulásokat. :) Az utolsó bejegyzésem után kaptam egy eléggé pocskondiázó levelet egy, a személyiségét nem vállaló embertől. Megmosolyogtató, mert én őszintén írtam a saját gondolataimról, ám ő név nélkül, kép nélkül, személyiségét és arcát nem vállalva mocskolódott. :) Megnyugtatásul: tudom, hogy ki írta, nagyon a lelkébe gázolhattam az előző bejegyzésemmel. :) 

   Ami vicces: előre leszögeztem, hogy eszemben nincs megbántani senkit, ez csak a saját véleményem. Az ember már ezt sem vállalhatja. Sajnos. Mindenki jön az álszent szövegekkel, hogy "Őszintén mondd meg kérlek a véleményed." Ha pedig megadod neki, amit kér: jön a pocskondiázás, mocskolódás, fújás, örök harag, na meg a sértődés. :) 

   Mindenhol erre szólítanak fel, hogy vállald önmagad! Ezt hirdetik. Légy önmagad, vállald a személyiséged, az ízlésed, a nézeteidet. Ha pedig megteszed: menekülj!!! :) Nagyon érdekes, kettős dolog ez. Akárhogy is próbálkozol, nem kerül egyensúlyba az a bizonyos mérleg, az tuti! :) Próbálkozhatsz kicentizni, dekázni... Mi értelme? Mindenki a hazugságot várja el, a kegyes hazugságot. Amivel őt fényezed, vagy a kegyibe férkőzöl.

   Ha pedig így teszel: hazugnak bélyegeznek. Hol van az egészséges egyensúly? Felborult. :) 

   Azért ez valahogy nem tud elkedvetleníteni. Miért? Mert viccesnek találom a gondolatot. Nézzétek ti is ebből a szemszögből. Ha őszinte vagy és vállalod magad (amit hirdetnek, amire buzdítanak), akkor nagyképű vagy, ítélkező, bunkó, szemét. Ha pedig hazudsz, hogy ne sérts meg senkit semmivel, még véletlenül se, akkor pedig hazug vagy. Na? Ki érzi a helyzet komikusságát? :)

   Kicsit groteszk. Jó, nem is kicsit. :) Gyakorlatilag egy megoldásod van: csendben maradsz és te leszel a figyelő. :) Az, aki megfigyel, majd magában megállapítja a dolgokat. Így lehetsz őszinte anélkül, hogy bárkit is megbánts, megsérts vagy vádoljanak. :) Egyszer hallottam egy nagyon jó idézetet: "Mielőtt megszólalsz, gondold meg, szebb-e az, amit mondani akarsz, mint a csend, amit megtörsz vele."

Fotó: Farkas Fotó

Nosztalgikus hangulatban :)

   Sziasztok! Muszáj volt "tollat ragadnom", mert megrohantak ismét az emlékek. Rájöttem, miért szeretek reggelente korán kelni. Mert emlékeztetnek a fények a gyerekkoromra. Mikor kicsi voltam viszonylag sokat aludtunk a nagyszüleinknél. Persze, ha Ők felkeltek, én már nem maradtam ágyban. :) Peti, a bátyám nagyon szeretett sokáig aludni. Ő durmolt, amíg én a kis ugribugri kipattantam és kocogtam mama után. :) 

   Lementem a konyhába, ahol a frissen főtt kávé illata töltött meg minden apró zugot. :) Az udvaron pedig a bokrok illata volt, akármerre is mentem. Az egész udvaron át követett. A félig árnyékos, fellocsolt udvar... Morzsi, a barna kis tacsi. :) Istenem! Milyen lelkesen kocogott felém. :) Hogy szerettem... :)

   Nagy kedvence volt a kockacukor,  amiből természetesen nem kaphatott, csak néha-néha egy felet. A gyerek mit csinál? Nyilván tömné cukorral a kutyát, "mert szereti". :) Néha mama megengedte, hogy sunyítsunk neki egyet. Aztán a citrompótlót is megpróbáltuk és a kis lüke azt is mindet megette. :D Hogy lehetett ennyi eszünk??? A gyerek, már csak gyerek. :) 

   Amikor nem mama körül sertepertéltem főzés közben, akkor éppen tatánál szögeltem tele egy lécet az asztalos műhelyben. :) Vagy főztünk Petivel vízből, fűrészporból, meg földből. :) Én persze csak a hozzávalókat hordhattam egy kupacba, amíg Peti főzött. :) Néha betemettem Morzsit vagy Rintit, a németjuhászt a forgácsba nyakig. :) Ha éppen nem az ablakban ültünk már megfürödve a melegben és mama fagyit vett éppen. :) 

   Szabad volt ágyban enni is. Annyira, hogy mama hozta fel a reggelit, ha aludtunk. Piros, fém, tacskós tálcán, konyharuhával letakarva. Vaj, kalács, paprika, felvágott, és persze egy-egy kinder tojás. :) Semmit nem szeretek jobban, mint ezeket az emlékeket. A gyerekkorinál pedig nem sok szebb lehet szerintem. (Megvétózható, mert van, akinek a legszebb emléke az eljegyzése, esküvője, vagy babája születése. :) )

   Köszönöm, hogy egyre többen olvastok! Egyre szebb olvasottságot értek el. KÖSZÖNÖM NEKTEK! :) Így mindig rájövök, hogy van értelme írnom. Főleg, mert kapok pozitív visszajelzéseket is levelekben. :) Csodás napot kívánok Nektek!

   a Macsek =(^.^)=

1. lovardában lazítás :)

2-4. legújabb barátaim: menta és gyömbér :D

 

Manapság már mindenki...

   ... fotós, modell, újságíró, közléskényszeres. Ez az én meglátásom. De, mivel segítséget kértem az ismerőseimtől, így bővíteném még az általuk elmondottakkal a listát: DJ, okos,  rapper, valamint ugye, mint szembesülünk is vele: mindenkinek nagyon jó a helyesírása...

   Ismételten leszögezem: nem célom senkit megbántani, senkit felbosszantani. Nem célom az igazságtalanság, sem az ítélkezés. Na az aztán végképp nem... Ezek mind az ÉN véleményemet tükrözik, a saját, személyes gondolataimat. Konkrét neveket nem említek meg, igyekszem tekintettel lenni mások jogait illetően. Aki magára ismer mégis, attól elnézést kérek.

   Ami nagyon szemet szúrt nekem az utóbbi időben, hogy mindenki fotós. Bizony. Mindenki, aki vesz egy tükrös gépet. Sokszor az is, aki nem. De ha már csinált egy értékelhető növény fotót (mert állatot elcsípnie még nem sikerült, minden képe bemozdult, vagy értékelhetetlen, mert a cincér olyan gyorsan meglépett, hogy ő csak pislogott), na attól kezdve ő már komoly fotós szakértelemmel bír.

   És ezt követően indul a lavina. Újabbnál-újabb sorozatok látnak napvilágot. Nem gond, ha nem előnyös a fotó. Az sem gond, ha életlen, bemozdult. Ha kiégett. Ha csak simán semmi értéket nem képvisel.  A lényeg, hogy mielőbb fel kell tölteni egy közösségi portálra, hogy mindenki láthassa: ő már fotós. És munkát is vállal. Pénzért. Minimálisért... 

   A fotókidolgozást, mint fogalmat, már kínosan feszengve pötyögtem be... Mit képzelek én magamról? Mindig megfordul a fejemben... Valahogy nekem nem vonzó egy fiatal lány, akiből viaszbabát csinálnak. Nekem nem csinos a "sugárzó" arc. Nem tudok ezeken átlépni valamiért, és lehet, hogy a hiba bennem van emiatt. Mert mindenki más igen. Sőt! Még dicséretáradat is zúdul a képek alá, hogy mennyire csinos, szép, profi munka is. Valamint a modell is tökéletes.

   Amiben kivetnivaló nincs. Ha egy modell igényesen öltözködik, van kisugárzása, és lehetőleg csinos is. (A súly nem akadály, nem korlát és nem feltétel!) Akiről életében már egy ingyenes, gyakorló sorozat is készült, na az a személy modell. Tömegével jönnek le a futószalagról. Továbbra is tartom: ez valószínűleg csak engem zavar. Mert igény van erre a munkára. Kereslet van rá. És addig lesznek ilyen és hasonló fotók, amíg kereslet van. 

   Most, hogy már így is túl hosszúra sikeredett a mondanivalóm, jöjjön az utolsó kettő szösszenet, ami engem zavar: a közléskényszer. Ebből is leginkább a hasonlók: "Szomorú vagyok! :( " , " Na, ma is megérte felkelni! ;( ". Miért jó ezeket kiírni? Oké, megkönnyebbül az illető. Vagy energiát lop a sok "együttérzésből", ami tulajdonképpen sajnálat, és néha rosszindulatú lapítás, kíváncsiskodás. Sajnos, a közölt tény nem pozitív, nem vidám, még értéket sem képvisel. Akkor mi az értelme? Erre még nem sikerült rájönnöm. Ha valaki megfejti, azt szívesen veszem, ha megosztja velem is. :) 

   A mai nap utolsó "vendégei" az újságírók. Félreértés ne essék! Van, akinek a munkásságát tisztelem, becsülöm. És van, akiről fogalmam sincs, mit is keres ott, ahol cikkekhez adja a nevét... Sajnos nagyon kevés a jó, igazán jó, elszánt, tanult újságíró. Azt látom, hogy bárki beszabadulhat és cikket publikálhat. És ez ijesztő. Tényleg ennyire alacsony lenne az igényszint? Hogy bármivel megelégszünk? Csak dobjanak hozzánk valami információ-galacsint? 

   Elvégre s tájékoztatnak a történésekről, az biztos. Az nem mindegy, hogy milyen módon teszik ezt. :) Sajnos olyan emberek is "tollat ragadnak", akik nem tudnak szintén értéket adni. Csak száraz tényeket közölnek, szavakat egymás után rakosgatva. Egyszer, talán eljutunk oda, ahol a könyvek dominálnak majd, és a nyomtatott sajtó, nem a tv butít és a net. Ahol nem a szakbarbárok felé billen a mérleg nyelve, hanem tényleg a hozzáértők lesznek megbecsülve. :) 

   Elnézést, hogy hosszúra sikeredett, de így sem tudtam megfelelően kifejteni, amit szerettem volna, mert sosem lenne vége. Van az a mennyiség, amit már nem olvas el senki, akármennyire elszánt is. :) Legyen csodás napotok!

a Macsek =(^.^)=

   Egy kedvenc klip... Mert nekem vidámságot sugároz, boldogságot, kellemes érzésem lesz tőle. :)

Szeretem a...

   Barátaimat és a nyarat! Szeretem, ha ki tudunk ülni az egyre hűvösebb estéken a szabadba. Szeretem, hogy Zsófi vevő minden hülyeségemre. Hol egy mozit találok ki, hol fotózást, hol pizzázást. Ő pedig csendben bólogatva veszi tudomásul, hogy "ez megint megőrült", és jön velem. :) Ha hajnalban hívom fel, Ő akkor is lejön hozzám beszélgetni. :) Köszönöm Zsófi!!! :)

   Már lassan 10 éve velem van... Ez házasságból is dicsőségére válna az ember lányának, nem, hogy barátságból! :) Remélem még nagyon sokáig fog tartani. Mindenkinek ilyen barátot kívánok. Azért nem jobbat, mert nem lehet! Ő csak van. Egyszerűen már az örömmel tölt el, hogy tudom: van. :) És, hogy legalább olyan őrült (ha nem őrültebb!!!), mint én. :)

   Zsófin kívül még a nyarat szeretem rettentően. Bár Ő a telet. :) De egyszerűen van, amit nem lehet felülmúlni. :) A nyári záporok, amikor bőrig ázol, a nadrágod szárából folyik vékony kis cérnavonalban a víz, mégsem fázol. A poros út szagát egy-egy ilyen zápor után. Hogy mezítláb ugrálhatsz a tócsákba, nagy lendülettel, nekifutásból. Lesz, ami lesz. :) 

   Szeretem a hideg limonádét. Mentával! :) A hideg túrógombócot. A pizzázós estéket. Szeretem, hogy reggelire pizzát ehetek. :) (Nálam ez nyári projekt! :) ). Szeretem, hogy hajnalig lehet sétálni, mezítláb a langyos betonon, a szandált a vállamra vetve. :) Szeretem, hogy fantasztikus szalonnasütéseket lehet csapni! Nevetgélni a tűz körül, kinevetni 10 évvel ezelőtti énünket. :) 

   Szeretek nyáron korán kelni és kávéval a kezemben nézni a napkeltét, ahogy előbújik a horizont mögül és szépen, komótosan, a maga tempójában narancs szőnyeget gurít az utcákra. Mint a vörös szőnyeg, csak ez sokkal, de sokkal szebb! Ahogy megfesti a fák lombjait, apránként ébreszti a madarakat, cicákat, kutyusokat. Teljesen más a város ilyenkor, a meleg tónusban tündökölve. Él. Barátságos. Emberközpontú. Simogató. Legszívesebben egész nap ezt nézném. Kellemes, hűvös, szellős, narancs fényű reggel. 

   Imádom a frissen főtt kávé illatát. És a finom kávét. Ahogy beleszippantasz egy mélyet, megtölti a tüdődet a reggeli "ébresztő" illata. Ahogyan az első korty leér. :) Azt, ahogy kiülök a lépcsőre és nézem a kiscicát, ahogy gyűri a felnőtteket, azok pedig békésen tűrik. :) 

   A napraforgót... Nem tudom megunni, imádom. Rajongásig. Nem tudok annál szebbet elképzelni, mint, mikor kinyitom a szemem és egy vázában sorakoznak a hatalmas, mosolygós fejű napraforgók. Mosolyognak rám a maguk sárga, eleven valójukban. :) A fagyizást is nagyon tudom értékelni. Ha nyár, akkor fagyi. :) Apával, Zsófival, Attilával. Bárkivel. :) A közben elmormogott közös beszélgetéseket. :) Ahogy kilyukad a tölcsér. :)

   A vattacukor... Óh, az elmaradhatatlan! Nyár, fesztiválok, rendezvények, és vattacukor. Mikor megtölti a levegőt az illata. Mikor a kezedbe fogva majdnem hasra ránt, akkora adagot kapsz! Miközben eszed, már akkor ragadsz a könyöködig! :) Hát még utána! :) Hogy nem tudod sehol lemosni. De az az íz... az az illat. :) Megér minden ragacsot. :)

   Minden "defektjével" együtt szeretem a nyarat. Úgy, ahogy van. Azért, milyen. És olyannak, amilyen. :) Remélem Nektek is ilyen csodás élményeitek fűződnek a nyárhoz, barátokhoz, Kedvesetekhez, szüleitekhez, mindenkihez. :) Legyen csodás napotok!

   a Macsek =(^.^)=


1-3. rántott hagymaszeletek :)
4. fagyi Zsófival :)
5. pizza Zsófival :)
6. Zsófi :)
7. én 
8. pizza reggelire :)

Élmények és újabb kérdés

   Először kezdeném az élményemmel. A hétvégén volt szerencsénk együtt dolgozni egy rettentően kedves párral, így gondolom nem meglepő, hogy az élményem Hozzájuk kötődik. Egyszer csak a munka közepén észrevettem, hogy a menyasszonyunk, Anikó nincs sehol. Kicsit távolabb megláttam, ahogyan pörgött a ruhában, és nézte, milyen szép az esése, hogy elemelkedik. Az a varázslatos, teljes átszellemült nézés... Az a forgás... Egy pillanatra én is újra gyereknek éreztem magam, mint régen az óvodában, mikor ezt játszottuk mi is. Köszönöm Anikó! :)

   Tegnap meghívott ebédre a fárasztó munkanapok után Attila. A Trójában ettünk, és ISTENI volt. Gyros tálat választottam. Kritikus vagyok, ami a gyrost illeti, de itt egy szavam nem lehet, és kifogásom sem. :) TÖKÉLETES volt és ISTENI!!! :)

   A kellemes, vidám pillanatok után pedig szeretném feltenni a kérdést, ami foglalkoztat éppen. Miért hazudnak az emberek? Miért kell maguktól hazudni? Ráadásul olyan dolgokban, aminek értelme nincs? Amitől nem függ semmi? Ami nem érdekel mást? Amitől sem több, sem kevesebb nem lesz az adott személy, de még csak értékesebb sem. Sőt!

   Tegyük fel, hogy egy társaságban beszélgetnek az emberek (nemtől függetlenül), mígnem az egyikük megjegyzi, hogy az ő fizetése bizony emelkedett és konkretizálja is az összeget, ami igencsak irreálisan hangzik, de ettől még nem lehetetlen. Mire a következő személy a szavába vágva mondja a magáét: az én fizetésem is... összeg, és emellé alig dolgozom. 

   Vagy egy újabb példa: segítek neked xy dologban. És csak vársz, hogy egyáltalán látod-e még az illetőt ezek után, mert ismered már annyira, hogy tudd: nem fog segíteni. Ő is tudja, hogy valótlant állított, Te is tudod, hogy nem mondott igazat. Mégis kimondja. Miért? Miért kell ilyen képet festeniük magukról az embereknek? Nekik vajon milyen érzés, hogy tudják mit gondol  másik? És az, hogy maguk alatt vágják ezzel a fát? Hogy az Ő szavuk válik értéktelenné? 

   Ideig-óráig még tolerálható. Egy idő után nem. Van, aki ennek hangot ad, és van, aki egyszer csak "elfelejti" ezeket az embereket. A kérdésem továbbra is áll: MIÉRT? Mi a jó ebben? Mi értelme van? Aki rájön, kérem ossza meg velem. :) 

   Csodás napot kívánok Nektek!

   a Macsek =(^.^)=

1-2. Szegedi Szabadtéri

3. breakfast

4. kiterülve :)

6. mommy time

7. my sleeping baby

8. kóla Zsófival

9-10. Jean-Claude pocokfarmja :)

11. Batman (a Nyugiban)

12-13. a tegnapi ebéd - gyrostál

A kiscicák

   Egyre aranyosabbak. :) Nagyon édesek, ahogy kiütközik a személyiségük. A nagyobb  cica-gyerek egész nap csak alszik. Olyankor teljesen mindegy, hogy mit teszek vele. Néha nyújtózik egyet két simogatás és hajtogatás között, majd tüntetően alszik tovább és figyelmen kívül hagy. De mindig lebukik a kis hamis, mert ha hozzá érek, már hangosan dorombol. :)

   A másik cica egy igazi kis ördög. Éjjel-nappal szalad, mindig mozgásban van. Jár a lába, keze, farka, mindene. :) És az a folytonos nyivákolás. Mindig megy a "Miu-miu", amint meglát valakit. Nem számít, hogy ki az, Ő kitartóan nyivákol és ellenállhatatlanul bújik. Mindent megtesz azért, hogy rá figyeljenek. És el is éri a célját. Nincs, akinek ne tudná elcsavarni a fejét.

   Ketten együtt igazán érdekesek... Egyikük csendben fekszik, míg a tesó csak gyűri nyivákolva, hatalmas lendülettel. Néha egymással szemben szaladnak, aztán púpos háttal, égnek álló szőrrel fújnak egymásra. De, ha alszanak, az a legszebb látvány. Összebújva, édesen szuszogva, békésen pihenve. Imádom őket. A napjaim fénypontjai, ahogy kabaréznak. :)

   Csodás napot kívánok Mindenkinek!

a Macsek =(^.^)=

Szeretet

   Régóta érik bennem a gondolat, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Végre rászántam magam és a szeretetről, érzésekről írok most. Vajon mit is lehet szeretni? Lehet-e ezt egyáltalán definiálni? Vagy ezt csak érezni lehet? Tudni lehet? Vagy azt sem? Velünk születik vagy egyszer csak kialakul bennünk? Tanulható, vagy sem?

   Szerintem nem tanulható az érzés. Egyáltalán nem. Aki képtelen szeretni, az valószínűleg élete végéig az is marad. Érezheti magát jól, kötődhet. Személyekhez, tárgyakhoz, akárkihez vagy akármihez. De hogyan tanítod meg egy vaknak, hogy milyen a zöld szín, és, hogy az a kék és a sárga keveréke? Hogyan tanítasz meg egy bénát maratont futni? Sehogy. Ahogyan szeretni sem tudsz megtanítani olyat, aki nem érezte még, milyen is az.

   Szeretni tud bárki, de nem mindenki. Az, hogy mennyire vagy milyen módon, már egyénenként eltérő. Én úgy érzem: nagyon tudok szeretni, feltételek nélkül, elnézni a hibákat, megbocsátani a fájdalmakat. De határok nélkül erre senki nem képes szerintem. Mindenkinél eljön az a pont, amikor besokall, amikor olyan mérhetetlen és határtalan fájdalmat érez, hogy már azt érzi nem fér több belé, és ő ezt nem érdemli meg. 

   Miért okoz valakinek örömet, ha bánthatja a másikat? Miért nem képesek az emberek a mai társadalomban elfogadni a másikat? Vagy csak megpróbálni megérteni? Miért érzik jól magukat mások, ha bántják azokat, akik hozzájuk közel állnak? És tudom, most jön a sablonos mondat: "Mindig azt bántjuk a legjobban, akit szeretünk." Ez sajnos nem igaz. Pont, hogy azt nem kellene. Mást sem, de azt főleg nem, akire számíthatunk, aki társ, aki barát, vagy aki egyszerűen csak mindig ott van, ha szükségünk van valakire.

   Sajnos vannak dolgok, amiket soha nem fogok tudni megválaszolni. Háborog a lelkem, megfejtést nem találok a számomra rettentően fontos kérdésekre, pedig néha jó lenne tudni. Nem többet, csak egyszerű válaszokat. A legegyszerűbbeket. Hogy egy kicsit könnyebbnek érezze magát tőle a kérdező. És kicsit okosabb legyen. 

   Búcsúzóul egy gondolat és egy kép: becsüljétek meg kérlek azokat, akik nektek fontosak, s akiknek fontosak vagytok. Ne hagyjátok elmenni, főleg ne űzzétek el azt, aki kitart mellettetek. Csak fogjátok meg a kezét és tartsatok együtt az úton, akkor is, ha nehéz. Soha nem tudhatjátok, mit hoz  jövő. Ne legyetek meggondolatlanok. 

a Macsek =(^.^)=

Mégsem olyan könnyű?

   Lehet, hogy mégsem olyan könnyű elfogadónak lenni? Néha hibákat követ el az ember és hamar ítélkezik, vagy mond véleményt. Bárki bele eshet ebbe a csapdába. De mindig bele kell gondolni abba, amit egyszer leírtam már pár napja: nem csak egy igazság létezik. Mindenkinek más az igazsága. 

   Ezt leginkább akkor kell szem előtt tartani, ha dühös vagy, csalódott, szomorú vagy bánatos. SOHA nem szabad ítélkezni, vagy véleményt mondani. Túl korán főleg nem. Ha úgy érzed, számolj el tízig, százig, vagy ezerig! Akármeddig! És gondold át: biztosan megéri? 

   Inkább menj el edzeni, futni, sétálni, vagy bármilyen más módon vezesd le a feszültséget. Sajnos sokszor teszünk mi, emberek elhamarkodott döntéseket, túl hamar alkotunk véleményt. Az esetek nagyon nagy százalékában hihetetlenül nehéz csendben maradni. De igaz a mondás, miszerint "Hallgatni arany." Sokszor jobban járunk vele.

   Ebben is teszek egy 30 napos próbát. 30 napig senkinek nem szólok semmiért, a feszültséget futással vezetem le. Vagy bele bukok, vagy nem. Ebben az esetben nem látom túl pozitívan a dolgokat, sajnos. A kimenetelt még én sem tudom, hogy mi lesz. Néha jó lenne előre látni a jövőt. Tudni a dolgokat. De akkor mi értelme lenne az életnek? Valószínűleg teljesen más, mint most.

   Vannak dolgok, amikkel szándékosan akarjuk bántani a másikat, van, amivel véletlenül bántjuk meg. Egyik sem szép és főleg nem korrekt dolog. Figyeljünk oda egymásra, de legfőképp MAGUNKRA!!! És fel kell tenni a kérdést, igen: Én hogy érezném magam, ha engem ítélnének meg? Ha rólam alkotnának ismeretlenül véleményt? Ha engem bántanának meggondolatlanságból, hirtelen felindulásból? Ha szándékosan próbálnának meg bántani? 

   Sokszor NEM a fizikai tettekkel lehet a legnagyobb fájdalmat okozni. A lelki fájdalom tovább bennünk marad, tovább fáj, éveken, akár évtizedeken át hordozhatjuk. Míg egy pofon emlékét előbb elfelejtjük. Aki teheti, gondolja át a soraimat. Mindkét oldalon álltam már, és most azt próbálom elérni, hogy többé ne álljak legalább az egyik oldalon. Rettentően nehéz, és hivatkozhatnék arra, hogy "idő kell", de nincs kifogás. Az ember jónak születik, a társadalom és a körülmények miatt lesz rosszá, én ebben hiszek, és szeretnék eszerint is élni.

   Gondoljátok át, mi a célszerűbb? Néha csendben lenni és elgondolkodni magatokon, magatokba szállva, vagy másokat bántani azért, mert ismeretek hiányában vagyunk? Én bele estem ebbe a hibába és csalódtam is magamban. Az utóbbi időben jól ment a változás, ezért élem meg rosszul, hogy minden nem sikerülhet nekem sem. Tudom az eszemmel, hogy így van, de a szívemmel nem tudom elfogadni. 

   A cél kitűzve. A napok telnek. Az, hogy hogyan, csak rajtam múlik már. Remélem a legjobbakat, igyekszem mindent megtenni ezért. 

a Macsek =(^.^)=

1-3. hello summer!

4. gyerekek <3

5. "úgy, mint régen"

6-7.  kiállítás előtt

8. Helmut Newton

9. úton hazafelé

10. futás utáni pillanatkép, esti beszélgetéshez

11. Mom and me

12. elfáradt - szeretem

13. naplemente <3

Elfogadás...

   Egyénenként változó, hogy ki mennyire elfogadó. Hogy kinek mit takar az elfogadás szó. Kinek milyen magas vagy éppen alacsony az ingerküszöbe. Ez talán függ a neveltetésünktől, a körülményeinktől, de lehet, hogy ez egy tulajdonság. Sajnos nem tudtam még rájönni. Ahogyan sok másra sem, ellenben még több dologra rájöttem.

   Például arra, hogy régen nagyon könnyen ítéltem látás alapján, hallás alapján. Csak akkor döbbentem rá, hogy mennyire fájdalmas ez a másik fél számára, amikor ezt első kézből tapasztaltam. Amikor én voltam a másik oldalon. Nem kellemes dolog. Sőt, kifejezetten fájdalmas, még akkor is, ha olyan ember mondja, akinek a véleménye eddig nem számított neked. Most sem számít, mégis fáj. Elkerülhetetlen az érzés.

   Az elfogadás nevelés kérdése is részben szerintem, mert nem mindegy, ki hogyan szocializálódik, milyen normákat, nézeteket hoz a saját családjából, mint hall több, mint másfél évtizeden át otthon, a barátoktól, a környezetében, a médiában. Ugyanakkor döntés kérdése is. Tudom, mert ebben élek. Éltem valahogy, majd eldöntöttem: jobb ember szeretnék lenni. Ha ez által, hogy elfogadóbb és befogadóbb vagyok, akkor ez által. 

   Tisztában vagyok vele, hogy az én igazságom nem feltétlenül a jó igazság és a helyes. Igyekszem más helyébe képzelni magam, és úgy gondolom, jó úton járok. Nem tudom, csak gondolom. Bízok benne. Nekem is vannak hibáim, mint mindenkinek. Csak remélem, hogy ha eléggé szeretném, és kitartó vagyok: sikerülni fog. Sok ember azt hiszi, egy életre lebénult, mégis lábra áll. Aki nem, az is hisz benne és küzd halála napjáig. Én is ezt teszem. Töretlenül hiszek, küzdök és elfogadok.

a Macsek =(^.^)=