2014. február 8., szombat

Véééééééééééégre hétvége :)

   végre itt a hétvége! :) ha pedig hétvége, akkor élménybeszámoló és kiruccanás :) én, aki szeretek mindenféle kencét, balzsamot, krémet, sampont, vagy hasonlókat kipróbálni, már millió féle-fajta megoldást kerestem arra, hogyan hagyhatnám el a napi hajmosást úgy, hogy mégse legyen ápolatlan a hajam, valamint mitől nőne, sűrűsödne. 
   a megoldás megszületett: manna kókuszolaj. a hajam imádja, ahogyan az arcom is. megszűnt a bőröm zsírossága, valamint a hajamé is. ápolja a hajvégeimet, és sűrűsödik tőle a hajam, mióta kenem vele. imádom. hát még az illatát :) 
   éjszakára bekenem vele a bőrömet és a hajamat hajmosás előtti napon, majd reggel lemosom. emellé még elefántcsont arctisztító szappant használok, és tényleg verhetetlenek együtt. mióta nem használok vegyszereket, semmi problémám. köszönöm szappantündér! :)
   és ugye a lelkendezés mellett pihenés is van a hétvégénkben. a gyerkőcökkel tettünk egy nagy délutáni sétát négyesben (tényleg nagy volt a séta!), valamint még sajtos csigát is sütöttünk :) bolondozás, móka, kacagás :) ezenfelül még, mire haza értem csütörtökön, attila kitakarította a lakást is, majdnem teljesen! akarhat ennél többet egy nő??? :)
   szerintem semmi más nem hiányzik az életemből jelenleg, ezt kijelenthetem. :) így jobban belegondolva, hányan jelenthetik ki, hogy elégedettek az életükkel és boldogok??? ez az érzés leírhatatlanul csodálatos, és megnyugtató. elringat, biztonságot ad, mint, ha örökké tartana. ha nem is tart örökké, én azért törekedni fogok rá :) ez a legtöbb, amit megtehetek. magamért pedig még többet és többet, de ezt majd egy másik bejegyzésben :)
   remélem nektek is csodás hetetek volt, ahogyan nekem, és még csodásabb hétvégétek :) használjátok ki, amíg még tart

a macsek =(^.^)=



pocok :)


szeretlek <3


lábacskák :)


a szökőkút díszei :) 


oszlopdíszek :)


my new nailcolour :)


forrócsokiztunk :)


oh, those sweet little boxes... :)


séta közben 


erre tévedtünk, eldugott társasházi udvar


szánkó a fán :)


romos épület


esőfelhők :(


a rakparton
 

fáztak a kis pötyei


2014. február 4., kedd

Hol vagy???

   hol vagy tavasz??? lehet, hogy én vagyok a türelmetlen, de szerintem már itt lenne az ideje egy kis melegnek, napocskával, illatokkal, virágokkal, madarakkal, színekkel. elmondhatatlanul várom már a tavaszt. :) főleg, mióta kolléganőm, szilvi vett az irodába jácintot... egyik reggel, mikor bementünk a konyhába, körbeölelt az illat.
   kiraktam a virágocskát az asztalra és azóta is mindenki, aki bejön megemlíti, hogy milyen finom illat van. :) szóval nem csak finom az illata, hanem még a látvány is lenyűgöző. köszi szilvi! :) lehet, hogy nem véletlen, hogy ennyire várom már a jobb- és szebb időt??? :) könnyen be tudom csapni az érzékeimet ilyesmivel :)
   a napokban egyre inkább érzem az irodában a "húsvét illatot", a nap fényét és melegségét, ahogy melegszik az idő és olvad a hó. talán a megkésett tél miatt :) szerencsére az esték is barátságosabbak, nem akadály a hideg és a hó (csak a jég), ha szeretne az ember lánya hazasétálni valahonnan :)
   siess tavasz! várunk nagyon! :)

   csodálatos napot kívánok nektek! :)

a macsek =(^.^)=



vacsi :)


a jácint :)


hóesés


emlékmű


havas pillanatkép