Tél, karácsony :)

   Ezt a bejegyzést szeretném Gyenge Lillának írni. :) A közösen eltöltött gyermekévek emlékére, a régi Maros-parti, Flórián napi bulik emlékére, és, mert tudom, hogy mennyire oda van a télért, karácsonyért, készülődésért. :) 

   Nincs annál jobb érzés, mint reggel felkelni arra, hogy leesett az első hó. Ilyenkor valahol mindenkiből előbújik a kisgyerek, és csak nézzük a reggeli sötétségben, az utcai lámpák sárga fényében a végtelen puha fehérséget, a tökéletes, hibátlan szépségét. Ahogyan egymás hegyén-hátán csillognak a hópelyhek. Öröm elnézni, ahogy ébredezik a város, a gyerekek az utcán már dobálják a hógolyókat, és örömmel táncolnak a pelyhek alatt, míg a szülők rendre azon morognak, hogy nem tudják csemetéiket rábírni az indulásra, nehogy elkéssenek a munkából, oviból, iskolából. 

   A legjobban mégis a hóeséses esti sétákat szeretem. Kézen fogva, sapkában, sállal körbetekerve, ahogy ropog a hó a talpam alatt. Ahogy hullanak a hópelyhek a kabátomra, és végre van időm szemrevételezni őket. Mind más és más alakú, és olyan pici... Szeretek meginni a téli, hangulatos, mézeskalács-illatú vásárban egy forró citromos teát, vagy forralt bort. Átmelegíti a testet és a lelket egyaránt. A fények, illatok, na és persze a sapkák tömkelege. :) Mindenütt ezt látni. És mégis... Szeretem. 

   Szeretek sütit sütni, a fenyő illatát, ahogy terjeng a levegőben. A díszeket akasztgatni az ágak végeire. Nézni a szokásos karácsonyi műsort pokrócba burkolózva, forró kakaóval a kezemben, néha pedig jól esik kipillantani a hóesésre. Szentestén a családdal a karácsonyfa körül ülve beszélgetni... Ilyenkor mindig eszembe jut a gyerekkorom.

   Mikor hatalmas szemekkel ámulva kerülgettük a dobozokat a feldíszített fa körül, vagy azon vitatkoztunk, ki akassza rá azt az egy díszt. :) Ahogy segítettem Anyunak sütni, mindegy volt mit csináltam, mindig megsütöttük. Ahogy belecsíphettem a tésztákba. :) Jó volt gyereknek lenni, és kicsinek, gondtalannak. :) De a mai koromnak is meg van a varázsa. A beszélgetésbe nyúló ünnep, a szeretteim megölelése, a közös nevetések. :) Remélem az idei csodálatosabb lesz,mint eddig bármelyik. :) Márpedig miért ne lenne? Ez egyre csak jobb lesz... :) 

   Ezzel a rövid irománnyal kívánok Mindenkinek csodás napot, és ha már elkezdtétek: kellemes készülődést az ünnepekre. :)

Lista :)

   Összeállítottam a listámat, amit még az idei évben szeretnék befejezni. :) Aztán jön a 2013-as! ;)

1. sokkal-sokkal jobban szeretni

2. sokkal többet mosolyogni

3. kedvesnek lenni mindenkivel, csak úgy

4. elmondani a szeretteimnek, hogy mit jelentenek nekem

5. önmagam lenni 100%-ban

6. támogatni másokat az álmaik megvalósításában 

7. nevetni, amíg nem fáj a hasam, és nem fekszem a földön, mert állni már nem bírok :)

 

   Számomra fontos a lista, mert ezek a dolgok nem kerülnek semmibe, mégis a legnagyobb dolgokat lehet véghez vinni így. És milyen jó érzés is valaki örömteli, nagy pillanatánál jelen lenni, és nézni az örömét. :) Rámosolyogni az emberekre, majd a meglepődöttséget leolvasni az arcukról, de viszonozzák a mosolyodat. :) Ez a kedvencem. Annyira szokatlan a mosolygó ember látványa, hogy ezzel lehet már szinte a legnagyobb megdöbbenést kiváltani. :) Szeretek kedves lenni mindenkihez. Mert ezen is szintén meglepődnek, de mindenki szívesen, jóleső érzéssel fogadja. És az Ő napja is sokkal jobb lesz ettől. :)

    Nem megfelelni mások elvárásainak. Csak önmagam lenni, de mindezt úgy, hogy mások kárát ne lássák. És addig nevetni, amíg már nem bírok állni a lábamon, folyik a könnyem, levegő után kapkodok, és le kell feküdnöm, mert fizikai képtelenségnek érzem a talpon maradást. :) Ezek a dolgok azok, amik semmibe nem kerülnek, mégis a legtöbbet jelentik számomra. :) És igen, bár rengetegen közhelynek tartják, de sokkal jobb adni, mint kapni. :) Legyen csodás napotok! :)

"Hazatérés"

   Éreztetek már olyat, hogy nem vagytok otthon a saját testetekben? Hogy akármit tesztek, azok nem ti vagytok? Nem érzitek jól magatokat? Más szóval: nem vagytok önmagatok? Én sajnos igen. Tudom-tudom: társadalmi betegség. És valahol mégsem. Próbálunk mindenkinek megfelelni, de ha jól belegondolunk: fizikai képtelenség. Mindig más-más arcunkat mutatni, más igényeihez igazodva? Mindig másnak próbálni jót tenni, megfelelően viselkedni? Lehetetlen. És mi hol maradunk? Egy kedves barátom mondta nekem: "Állj már meg! Húzd be a kéziféket! Mindig csak más! És Te hol maradsz? Miért nem hallottam egyszer sem a mondataidban, hogy NEKED mi a fontos, mi a jó?" És "becsapott a villám", a hatalmas felismerés: IGAZA VAN!!! Annyira próbálunk megfelelni másoknak, hogy elfogadjanak, hogy befogadjon a társadalom, hogy önmagunkat feladjuk. Nem szabad... 
   
   Én sajnos csak most jöttem rá, de azt vallom: soha nem késő változtatni, tenni magamért. Akár olyan dolgokat, amiket nagyon régóta nem tettem, akár ismét gyereknek lenni, felszabadulni, élvezni az életet, csak lenni, és élvezni a jelent, nem a jövőn aggódni. Amíg a jövőn aggódunk mind, a jelen elszalad mellettünk pillanatok alatt. Aztán majd sírhatunk a kandalló mellett a kis hintaszékünkben, fonalgombolyaggal a két kezünkben, hogy "Mi lett volna, ha...?" A legalattomosabb kérdés a világon. Mi lett volna, ha...? Sosem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki. Szerintem igen is élni kell a jelenben, néha bolondnak, de nem meggondolatlannak, vagy felelőtlennek lenni. Ezért írtam egy listát, amit még az idei évben szeretnék véghez vinni. Szerencsére, ebből már 2 dolgot ki is húzhatok, de ezt majd a következő bejegyzésben. :) Soha nincs későn változtatni a jelenünkön. 
   
   Ha igazán akarjuk, képesek is vagyunk rá. Soha nincs késő változtatni az életünkön. Csak tőlünk függ, mennyire vagyunk elszántak. És feladjuk-e...? Mennyivel jobb egy boldog, vidám ember társaságában eltölteni az időt, mint egy folyton aggodalmaskodó, csak a jövőben élő személyében? Miért nem akarunk mi, emberek boldogok lenni? Miért szeretünk azon bánkódni, hogy mi mindent nem tettünk meg, pedig ott volt a lehetőség és mi mondtunk le róla? És a legfontosabb: miért nem élünk úgy, ahogy az nekünk jó? Vagy, hogy mindenkinek jó legyen? Miért nem próbáljuk megélni az álmainkat? Ha csak pár embernek segíthettem ezzel a pár sorral annyiban, hogy kicsit szabadabban él, már megérte. Ha nem, akkor is, mert nekem fontos. :) Én igyekszem így élni, hogy jó legyen nekem is. Boldogan. Soha nem késő változtatni. :) 

Az első 5 kép 2012. november 11.-i, a többi 2012. november 18.-i, csak nem volt időm még felrakni, így senki ne bánkódjon, nem maradt le sem a naplementéről, sem másról. :)

1. vasárnap délutáni fények (2012. november 11.)

2. vasárnap délutáni finomság :) 

3. vasárnap délutáni életkép a szomszéd településről, sugárzik a nyugalom :)

4. útközben 

5. fantasztikus naplemente

6. Vele finomabb volt a reggeli kávé a napsütésben :) a pici hernyó sietett valahová :) (2012. november 18.)

 7. jó újra gyereknek lenni :)

8. ugyan olyan izgatottan bontottam ki, mint régen :)

9. finom volt :)

 

Pest, ősz... :)

   A múlt hét pénteken felugrottunk Pestre egy "munka eszközért". :) 3-kor felhívott Attila, hogy mit talált, és felmegyünk-e. Persze, hogy fel. Szeretem az ilyen spontán dolgokat. :)  Mikor elindultunk, elkezdett esni az eső, és sütött a Nap... Az eredménye pedig ennek egy gyönyörű szép dupla szivárvány volt. Mint két kisgyerek, úgy csodáltuk. :) Egész úton nagyon jót beszélgettünk, készítettem is pár képet út közben, és vettünk egy kabátot is nekem. Nagyon szuper. :) Este értünk csak haza 10 körül, de nagyon jó volt, rég nem nevettünk ennyit. :) Szeretek utazni, kikapcsol. Csak nézed a tájat, tudsz gondolkodni, végre nem butít a sok szenny a tv-ben, újságban, vagy a média más ágazataiban. Tudsz végre nevetni, ami számomra nagyon fontos a mai világban. A médiában alig-alig hallunk jó híreket, csak a rossz folyik még a csapból is... 

   Az emberek belefáradnak a mindennapokba, a mókuskerék  felőröl. Elmentek egymás mellett. Este találkoztok csak egymással, amikor mindketten fáradtak vagytok. Szakítani kell időt egymásra is, a családra, barátokra, kedvencekre. Nevetni, felszabadultan, amíg nem fáj a hasad, és az arcod, amíg ki nem csordul a könnyed. Csak nézni egymást, örülni a legapróbb dolgoknak is. Tudni és akarni kell boldognak lenni. :) És meg kell tanulni újra nevetni, örülni, mint egy kisgyerek. Hálás vagyok, hogy nekem ebből kijutott. :) Ez jusson eszébe mindenkinek, ha éppen esik az eső, vagy csak rosszul ébredtek... :) Mindig lehet jobb, ha szeretnéd! Csodálatos hétvégét kívánok Mindenkinek! :)

1. A szemközti ház előtt álló fa :) Varázslatosak a színes :)

2-3. Az elkapott szivárvány induláskor

4. Kiértünk a városból, végre tiszta az ég, tökéletes a szivárvány :)

5. Az autópálya előtt

6-9. A naplemente folyamata utazás közben

10. Megérkeztünk

11-12. "Itt van az ősz, itt van ujra..."

13. Csodálatos, vidám, színes levelek a vasárnapi sétánk során :)

A fahéjas-mézes almával töltött alma és a hosszú héátvége

Remélem mindenkinek csodásan telt a hosszú hétvége. :) Nem felejtettem el a finomságot, amit ígértem, csak nem volt időm, mert pénteken délután felmentünk Pestre, hirtelen felindulásból. :) Intézkedtünk. :) Képek arról majd később, addig viszont pár a hosszú hétvégéről:

1. a Kedvesemnek készíttettem egy követ,  mi más lehetne rajta természetesen, mint egy "Farkas"? :)

2-4. a reggelim készítésének folyamatai

5. Arthur is kapott egy kis ananászt, milyen boldog tőle :)

6-9. Ahogy ígértem, a finomság, a fahéjas-mézes almával töltött alma :) 

És a receptje :)

Fahéjas-mézes almával töltött alma :)

Egy almának levágod a "kalapját" (tetejét), kivágod a csumáját, majd kivágod az alma belsejét. Belereszeled/apróra vágva beleteszed egy tálba, majd összekevered mézzel és fahéjjal. Ízlés szerint darált, durvára aprított mogyorót, mandulát, diót is lehet bele tenni, esetleg pár szem mazsolát, ki hogy szereti. :) Én egyenként szoktam lereszelni a belsejét és azt töltöm vissza az almába, mert így nem rakok sem többet, sem kevesebbet, mint ami bele való. :) Ezt követően kis kocka margarinokat teszek a fahéjas alma tetejére, mielőtt visszakerülne az alma sapkája, és közéjük is dobok pár kockával, ettől nagyon finom íze lesz, és jó puha is. :) A legvégén visszakerülnek a kalapok az almákra, majd mézet teszek még rá, ízlés szerint, kinek mennyi esik jól, nem kötelező. Végül alufólia alatt beteszem a sütőbe, 120 fokon 40 percig párolódnak, majd leveszem a fóliát és további 45-60 percig időznek még a sütőben, amíg kellően meg nem puhulnak. Jó étvágyat hozzá Mindenkinek! :)

Lovaglás :)

   Ezen a nyáron, egy hajtósabb időszak után a Párommal úgy döntöttünk, hogy kicsit kimozdulunk, megnézünk egy kiállítást, sétálunk, iszunk egy jeges kávét, beszélgetünk és nevetünk. Kicsit "lógatjuk a lábunkat". :) Akkor vált furcsává a program, mikor a Kedvesem arra kért, pakoljak be lovagló ruhát, mert lehet lesz valahol egy lovarda. Célirányosan oda mentünk, Ő már tudta, hogy befizet egy óra lovaglásra, csak még én nem. Hihetetlenül boldog voltam, felszabadult, tökéletes volt minden. Amikor a Párod tudja mire vágysz, és meg is adja, ezzel még nagyobb örömet okozva neked... Itt érzed azt, hogy a sok "Figyelsz arra, amit mondok?" néha szándékos, mert igen is figyel rád! :) 

   Csodálatos érzés lovon ülni. Az összhang, harmónia, egyesülés a lóval... Egyek vagytok, mind gondolati, mind fizikai szinten. Tudod mire gondol, s Ő is fordítva. Érzed a figyelmét, hogy vigyáz rád... Hogy minden lépése ki van számítva, és véletlenül sem tenne olyat, ami Neked nem jó... Maga a csoda. A legszebb érzés. Bele nézel a szemébe azzal a mély hálával, amit érzel Iránta, és tudod, hogy érzi. És Ő is ugyan így néz vissza rád. Tisztelettel, szeretettel, megbecsüléssel. Mert másképp nem lehet. Csak így. 

    A fríz ló vak volt. Majdnem teljesen. Alig látott mindkét szemére, ami egyszer megsérült. Amikor ránéztem, nem tudtam megmondani, hogy mi a furcsa Benne, és mégis, mi nem az. Körbe-körbe sétált a homokban egy karámban külön, lábát nem emelve, csupán csak csúsztatva. Porfelhő kavargott körülötte ez által. Mikor kimentünk Hozzá megállt, fejét a levegőbe emelve hegyezte füleit, hallgatózott, merről jön a nesz. Nagyot szagolt a forró, poros, nyári melegbe, s felénk fordította füleit, s mérhetetlenül szelíd, hatalmas kék tekintetét. Csak figyelt, hosszú ideig. Lassan megindultam Felé, s Ő ismét rákezdett. Egyik kört rótta a másik után, kissé feszülten. Beszéltem hozzá, halkan, kedvesen. Elindult felém. Magam elé tartottam a kezemet, elkerülve így az egymásnak ütközést. Mikor orra a tenyeremhez ért, megállt, fejét leeresztette velem egy szintbe és csak tűrte. Belenéztem hatalmas, kék szemeibe, és már tudtam: Ő más. Ő több. Nála bizalmat kell kapni. Érzelmesebb, kifinomultabb, óvatosabb, mégis sokkal jobban tud szeretni.

   Tiszteld, becsüld, szeresd a kedvenced. Lehet az ló, kutya, macska... Becsüld meg, mert sokszor több szeretetet és törődést kapsz Tőlük, mint embertársaidtól. Köszönöm, hogy részem lehetett ebben a csodás napban. :) Szívből remélem, hogy ezt mindenki megtapasztalja. :)