2014. május 1., csütörtök

ismét itt :)

   ismét itt vagyok a kihagyás után. vége a hózárásnak, itt a május 1., négy napos hétvége, pihenés, szabadság, természet, tavasz, meleg, napsütés, fotózás, blogolás, olvasás, sütés-főzés, futás. egyszerűen imádom!!! mindenkinek szüksége van a pihenésre.
   az elmúlt hetekben a szabad hétvégéimet azért sikerült sikeresen eltöltenem. a legcsodásabb dolgok:


  • biciklitúra (75 km)
  • mezőgazdasági, állattenyésztési napok
  • fotózás
  • hatalmas séták
  • finom ételek
  • sikeres diéta, sok futással
  • kevesebb fáradtság
  • virágzó fák
  • fagyi :)
  • pizzaaaaaaaaa :)
  • virágok a lakásban :)
   remélem nektek is hasonlóképpen jól teltek az elmúlt hetek :) végre sikerült megvalósítanom, amiről gondolkodok már másfél hete, hogy írjak egy újabb bejegyzést. reggel, miközben iszom a nagy csendben a kávémat és csak bámulok ki az ablakon, nézem a felkelő nap sugarait, az ébredező utcát, ahogy az emberek lakásaiban egyik lámpa pislákol a másik után.
   az utcán bandázó cicákat, a szélben hajladozó fákat, az elsiető ovisokat, ahogy boldogan szökdelnek a szüleik mellett. :) egyszerűen varázslatos és imádnivaló, felfrissítő, lélekmelengető. ma reggel torna, kávé és reggeli után végre géphez tudtam ülni. :)
   hamarosan jövök az újabb, május 1.-i képekkel :) most pedig irány a város! csodás napot mindenkinek és fantasztikus hosszú hétvégét! :)

a macsek =(^.^)=




imádom



mini étcsokis donuts


vacsora kettesben











egy délutáni séta


vidám és vicces reggeli tőle nekem :)



daddy-daughter date lunch :)


nutellás minifánk eperrel


anyutól <3



ebéd apunak


bevásárlókörút anyával



arthur







úton hazafelé :)




imánivaló séták



diéta


fagyi :)



kém a tetőn :)


hétvégi reggeli kávé



hello húsvét :)






úton a wellness felé :)



hello da vinci (az eredeti)





egy varázslatos hely



utcakép


fagyi és hégkristály


hát nem gyönyörű?








a bazilikában


csodálatos fa



a lakatfal


gyros





csodás vár részlet


gyönyörű kilátással


meghitt, varázslatos kis kápolna


hello sikló :)






csodálatos túra volt :)


isteni tonhalas saláta :)



csodás névnapi virágok :)




reggeli első nap :)






bbq party apával, meg persze a macskákkal :)



reggeli második nap :)
















állattenyésztési és mezőgazdasági napok <3


pizza kettesben :)







fantasztikus tegnap esti séta kettesben <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.